kurva anyátok
Kurva anyátok
bázisolt kánonkörte
szar OP
ömm tenmagadat buta ballikpostázó
>Bázisolt amerikai rajzfilmek
Azt még megértem ha valaki animét néz huszonévesen.
Na de az hogy a szó szerint GYEREKEKNEK csinált amerikai vackokat nézze valaki minden irónia nélkül az azért gáz.
>Azt még megértem ha valaki animét néz huszonévesen.
Itt kezdődnek a bajok, hogy ez nincs társadalmilag megvetve és lenézve
Mi lesz a következő, a buzik nyilvánosan kúrhatnak majd?
most légyszíves ne kezdjetek ebbe bele
nincs kedvem a kertész permaszűz okádását olvasni hől
Animét nézni még mindig jobb mint az amit a Sup Forums szintű autisták művelnek a Nickelodeonos meg Cartoon networkos rajzfilmek diskurzusa során.
Igenis, a hunok utódai voltunk és maradunk. A dicsőséges hunoké, akik nem kutyák által vontatott szánokon jöttek be ide országot foglalni, nem ittak iramszarvastejet, nem öltözködtek tengeri fókabőrbe, nem volt lapos-ra nyomott orruk, legyező fülük, fülig érő szájuk.
Szerintem vannak amcsi rajzfilmek úgymond felnőtteknek is. Mint a rick and morty meg az adventure time, samurai jack-ről is folyton dumálnak az ismerőseim. Mondjuk nem néztem őket úgyhogy annyira nem tudom.
HÁHÁHÁHÁ, szarpostázó abszolúr KAF
Amúgy mostanában (=elmúlt ~1 év) miért írja ki minden oldal hogy sütiket használ? Akár magyar, akár nemzetközi oldalak?
Lett erre valami globális egyezmény hogy ezt közölni kell, vagy mi?
>Adventure time
Epik randomság 10 éveseknek
Nincs baj az animéval, csak nem kell túl tolni.
Az már más persze, hogy kertész egy autista, de nem kell baszogatni és kész.
>A dicsőséges hunoké, akik nem kutyák által vontatott szánokon jöttek be ide országot foglalni, nem ittak iramszarvastejet, nem öltözködtek tengeri fókabőrbe, nem volt lapos-ra nyomott orruk, legyező fülük, fülig érő szájuk.
Ez most ilyen "sosem voltam finnugor" mém?
TÉNY, a magyar ember haja barna és a szeme színe is
Ez hől.
t. Kun Kötöny, 6090 Kunszentmiklós, Kun utca 3.
eus szabályozás kedves kő alatt lakó polgártársam
Lemaradtam róla. De amerikai oldalakon is láttam néha.
Miért olyan fontos ez amúgy a """kedves""" EU-nak?
erről mi a véleményed? elmennél egy ilyenre?
youtube.com
Mondom hogy nem néztem, nem nagyon tudom miről szól. Meg aztán van a south park is, abból valamennyit láttam.
Az otakuk főura vagyok.
én tényleg ott lakom :c
azért látod amerikai oldalakon is mert ip alapján belövi hogy euban laksz és ha az euban is nyújt szolgáltatást akkor ki kell raknia
Kazoku Kertész, az otakuk legfelsőbb hadura, animeország kormányzója
>neki nem a bázisolt svábok az ősei
>Meg aztán van a south park is
abszolút bázisolt hől
youtube.com
>bázisolt svábok
>erről mi a véleményed?
Kb mint bármi másról, ha jól érzik magukat akkor menjenek. A sziget miatt sem rág a fene.
> elmennél egy ilyenre?
Sehova nem mennék hogy egy zajos helyen 100 másik emberrel nyomorogjak. Az olyan eventekre lehet elmennék ahol a mangakák meg ilyenek tartanak beszélgetéseket. Lehet velük találkozni meg aláíratni cuccokat.
Szavazzatok rám és valóra váltom az animét.
t.Üres a spájz
Azt ugye tudod hogy a south park, meg amúgy a family guy is az görbetükör?
Kapospula
ez hől
jah, görbetükör, ha libbant vagy
isteni szórakozás ha népnemzeti vagy, és önfeledten kacagsz Cartman őrjöngő zsidózásain
Bázisolt
pedig a készitők valódi kakukkok
az egyik szószerint a fekete felesége fiát neveli
szórakozás ha primitív suttyó vagy
Ékes példája Poe törvényének a szélsőséges megvalósulására. Még ha egyértelműen ki is jelentik hogy valami irónia még akkor is lesz valaki aki komolyan veszi.
TÉNY, nincs nemesebb dolog mint egy másik férfi gyerekét felnevelni
*a felesége fekete fiát
*nincs nagyobb kakukkság
az a nő is fekete pedig, csak szar a világítás
kussoljatok, retkes ZSIDÓK xD
sosem értettem, hogy a terhes nők miért tartják meg simogatják a hasukat
mintha leesne ha nem csinálnák
Ez neked hol fekete? Amcsiknál amúgy sosem tudni, azok mind korcsok.
így jelzik a csanádnak, hogy dugni akarnak a férjük háta mögött
ez inkább olyan latínós
Mert rugdos a baba és ösztönösen odanyúlnak.
Talán 1/4 feka 2/4 latínó és 1/4 valami kaukázusi.
szép latina hől
én is szoktam amikor gázos vagyok
így jobban jönnek a fingok hől
Latina nőtől, fekete gyerek amit egy fehér pasas nevel. Mondhatom hogy a /mifiunk/?
Amúgy arra is csak az a kifogásuk hogy Matt Stone zsidó és kanadai úgyhogy ő megteheti.
>soha nem lesz latina bn
szar érzés, szar helyre születtem, itt még egy niggert is előbb lehetne felszedni
érezlek, tesi ;_;
Az max olasznak tűnik (nem a mém értelemben). Úgyhogy olyat még találsz is elég könnyen. Ha mestizo-t keresel olyat itt tényleg nem fogsz találni.
meszticnek hívják magyarul
Magyar szövegkörnyezetben még nem is hallottam de jó tudni.
Atlaszokban szokott lenni.
>Boogie Tillmon
>sztriptíztáncos
Ki se lehet találni.
Várjál csak, már értem honnan a félreértés. A másik, a zsidó, south park készítő az aki feleségül vett egy fekete nőt. A másik az egy béka aki egy latina sztriptíztáncost vett feleségül és neveli a félig fekete gyerekét.
kek
>ezek ugatnak be
A kisfiammal, Vérbulcsúval hajnali fél 6-kor(!) Apollo-felvételeket nézegetve megállapítottuk, hogy a Duna-Tisza-Kőrös-Berettyó rendszer "másolata" megvan a Holdon. (Hédervári Péter nyomán). Az Apollo 15 lőtte ezt a remek képet (alul) a holdbéli Mare Imbrium fölött.
A Holdon, magyar nevén Égfehérsíkságon volt a szíriuszi magyar rassz gyarmatosító előőrse melyet a húsvét szigeteki kettes számú polinéz űrkenu hadosztály csáklyázott meg még a Párthus Herceg születése előtt 1200 környékén.
Szomorú hogy eme rokon népek közötti, etnikai polgárháború az űrközi elnéptelenedésbe jelentősen hozzájárult.
Jó posta
kispricceltem harmadszorra ma és most egy kicsit megfájdult a golyóm D:
>nem a gif változat
sziasztok skacok! na mizu? :D
béta
ez kibaszott szar
tegnap annyit recsiztem, hogy fáj a pöcsöm hől
ma még hozzá se mertem nyúlni
ánon szereti a magyar népzenét?
youtube.com
mi a gond?
nem
Kafka igazából egy 20. századi /mifiunk/ volt hől.
>az élete szorongás
>nem tud társadalmi kapcsolatokat kialakítani
>az élete az irodalomból áll
Egy kibaszott cságecy volt.
Jozef K. is egy cságecy. (volt)
itt kinek áll az élete irodalomból, még olyannyira se emberek mint ő
Mármint a /milányunk/.
...
fehérnek nem fehér, az biztos
Büdös a zacsim D:
hitler vagyok
uncsi ma itt
sz i n t e t i z á t o r h u l l á m
ki /szkítakeresztény/ itt?
youtube.com
H I D E G R E Z G É S E K
...
penész
ORE NO NEDAN WO DARE GA KIMETA
TORA YA HYOU GA BOKURA NO KOKORO NI MO
Már el is felejtettem milyen egy mém műsor volt a szs.
Igen, viszont amikor szláv helyeskék énekelnek szláv népdalokat, azt mégjobban
youtu.be
Szakáll nélkül rendezettebben néz ki a Mester hől
Ez egyszerűen érthetetlen. Hogy lehet normális magyar embert arra uszítani, hogy a Habsburg restaurációnak híve legyen, sőt előmozdítsa? Egyébként most zárójelben mondom, amit mondok. Van egy olyan párt, amelynek ez a zászlajára van tűzve. Habsburg restauráció. De így, kifejezetten. És már csinálják neki az ideológiai talaját. Na ki, kitalálja ki, hogy melyik pártról van szó? A JOBBIK ez a párt. Ez bizonyított tény, tehát nem olyan dolog, amit csak sejtünk.
Mindenki a Jobbikban bízik, hogy az majd milyen jó lesz, ha hatalomra kerül végre, egy ilyen magyar párt! Egy frászt magyar! A legsötétebb ideológia képviselője! Amit már adagolnak, rengeteg normális, értelmes, jóindulatú, fiatal magyar embert megtévesztettek és megtévesztenek. De rengeteget. A legsötétebb módon teszik ezt.
>t. "Ez miatt tart itt az ország" komcsi gecy
>Implikálni hogy nem az lett volna a jó ha '48-ban az osztrákok kiválnak a monarchiából a Habsubrgok pedig idemenekülnek mi meg szépen asszimiláljuk őket és lesz egy rendes királyi család aminek a fő hatalmát a Magyar Királyság adja, így a Magyar Királyság az első számú érdeke
Az volt velük a baj, hogy volt fontosabb területük mint Magyarország.
>Az volt velük a baj, hogy volt fontosabb területük mint Magyarország.
meg az is hogy ideggyenge belterjes vérfertőzött korcsok voltak
az egyik ideggyenge belterjes korcs miatt majdnem sikeres lett volna a forradalom
Magyarország jobban teljesít.
Mi vagyunk közép európa segglyuka az emúlt 10 évben, nemcsodálom ilyen sokan le akarnak lépni. A kérdés hogy hányan fogják valóban megtenni, és hogy mikor omlik már végre össze ez a szar rendszer és akaszthatjuk már fel Orbánt, Lázárt és haverjait a legközelebbi villanypóznákra.
Hiába zorbánoztok, ezt az országot a szocik tették tönkre, az orbánék csak a romokat lopják szét
Hát volt egy pár gyengébb uralkodójuk.
Rosszabb esetben beszélni alig tudó borzalmak, jobb esetben ártalmatlan középszerű "apafigura" mint a "Ferencz Jóska"
Megújulásra sok esetben abszolút képtelenek voltak.
Mondjuk kétlem az újbóli trónra lépésük annyi vizet zavarna.
Esetleg jöhet több turista.
Bár az angolokkal akkor se lehetne versenyezni.
Az is kérdéses, hogy hogy reagálna rá a külföldi média.
FIZESSENEK
Ez.